Mennydörgés

Utálom a nőket. És mégis itt élek ezen a trópusi szigeten és csak forgatom a fejemet utánuk. Mert vagyok a felszarvazott és vagyok a hűtlen. És a nők csak átnéznek rajtam és a nők felfalnak szemükkel. Minden olyannyira értelmetlen és minden annyira világos. Elmenekültem otthonomból, eljöttem a messzi Kemet földjére, hogy lássam a nőket, akik mérhetetlen ármányaikkal felöltözve is képesek mezítelenek maradni. És ez csak most, tíz év után lett egyértelmű előttem. Mert vagyok a suta és a bölcs, a kiégett és az örökké zöldülő. Nincs az a nő, aki valamit látna bennem és mégis van mindig egy, aki mindenhová követ. Elég lesz-e ahhoz, hogy levessem testemet és kiléphessek a fénybe? Ezt, ami oly terméketlen, csak képzeletem gyarapszik buján. Vagyok az örök hím, mert szívemben él az örök nő. Utálom a nőket, ergo gyűlölöm magam. Meghurcoltam a bűnöst, mert ő is meghurcoltatott. Arcomon izzik a jóltáplált kielégületlenség. Mert vagyok az egyszeri bajnok és az örök vesztes.

Ki a mai áldozat?

Ahogy az este leszállt, úgy indultam meg én is "egészségügyi sétámra". Fel a Watanabe-doorin, a sarkot levágva, át a girbegurba Imaizumin, beleszagolva a homályba, keresve az aznapi kalandot. Átfutottam a piroson, be a két hatalmas áruház közé a keskeny kis utcába, el a vidám özvegy plakátja előtt. A Húspiacnál összefutottam Robbal, az égimeszelő, homofób Robbal; Hi, darling! You alright, mate? ésatöbbi. Az éjszaka sötétje egyre sűrűbb lett és kíváncsi voltam, hogy aznap este, hol fog a varázslatos, mindig új helyen felbukkanó Pilvax kávéház feltűnni. Hej, a forradalmi ifjak radikális szórakozó helye...

Tenjint a hátam mögött hagyva, betértem Daimyo barátságos kavalkádjába. A sikátorok hívtak és a jól ismert piros lampionok fényén túl feltűnt a Papucskészítők utcája, bazári ürességével és meghitt álruháival. Betértem hát a Pilvaxba egy kávéra meg egy kiflire. Az estit kiadást olvasva merültem el a kávéház melegségében. Aztán vettem kalapom és vissza a kalandhoz.

A Pilvaxból kilépve Fukuoka elvesztette minden 21.-dik századi jellegét. A sikátorokban vastagon ült meg a köd és a gázlámpák erőlködtek, hogy bevilágítsák a sarkokat. Olybá tűnt, hogy oldalamon Lautréamont grófja lépdel velem, a macskaköveken pálcájával kopogva a taktust sétánkhoz. Oldalvást pillantottam, hogy megtudjam, ki is az úr, aki megtisztel jelenlétével, de cilinderében és hosszú, fehér selyemsálában nem volt semmi rendkívüli. A karima alól kivillanó pengevékony száján játszó mosoly biztatott, íme itt a kaland, amire úgy vártam. Az ismeretlen, mint valami könnyűléptű fantom befordult a sarkon és én egy szempillantásnyit tétovázva utána indultam.

De már túl késő volt. A köd elnyelte az idegent és én maradtam egyedül a hideg utcasarkon. Lábam előtt valami amorf feketeség. Lehajoltam és láttam, hogy egy élettelen fiatal lány teste az - sőt, rémes! áldozatok százai, vérbe fagyva... Megborzadtam, rejtelmes homály ez, tudtam, mindenki reszket naplemente után Fukuoka sikátorain.