Pedro megérintette a jeleket a falon és a labirintus feltárult. Ezer szerteágazó ösvény, ezer ismeretlen szoba, ezer meg ezer keresztút. A szobám hátsó falából feltáruló labirintus szólított. Felálltam és elindultam az utamon. Pedro könyörögve nyávogott egyet utánam.
...
A tűzhányó csúcsát felhők rejtették el és fülledt szellők fújták a füstöt szemembe. A hatalmas téren a kettős piramis előtt tízezrekkel álltam együtt és bámultam, ahogy a követek felhalmozzák ajándékaikat a lépcsők előtt. Volt köztük vízililiom, homok, kagylóhéj és apró jáde amulettek garmadája. A követek most elhaladtak előttünk is és megdöbbenve láttam, hogy hol orruk nincs, hol fülük, hol pedig az ujjaikról hiányoztak percek. A lepra követei voltak ők. A leszórt felajánlások túloldalán, a piramis lépcsői előtt pedig a korábbi földbe ásott áldozatok fejei meredtek ránk dülledt szemekkel és orrukból, szájukból vagy fülükből előrügyező növényekkel.
A piramis csúcsán levő kék pavilonból pedig kiléptek a furulyások és a dobosok és megkezdődött a felvonulás. Őket a tollakba öltözött táncosok követték, majd utánuk jöttek a gyermekek. A tömeg megkezdte a kántálását és jó időbe telt amire a menet után megindultak a papok is. A zöldre mázolt főpap két karját széttárta a piramis tetején és egy szempillantás alatt csend lett a téren. Hegyes obszidián tűjét ágyékába fúrta és mélyről törő elnyújtott hangon elkezdett énekelni egy szent szót.- Atlcahualo!
Ezt hallva a tömeg egy emberként fellélegzett és a tó közepén fekvő hatalmas város felett elkezdtek gyülekezni a beígért felhők. A menet újra megindult a szent hegy felé, a zenészek vadul játszva dalukat, a táncosok kergén kígyózva és a papok folyamatosan ütlegelve a gyermekeket. És a csodálatos díszekbe öltöztetett gyermekek sivítottak és rimánkodtak és ártatlan könnyeikkel táplálták a nagy hasú és dülledt szemű, jaguár fogú istenséget. Legyen a nevük is áldott!
Órákba telt mire az ünnepi menet végre elért Tlalocatepetl szent hegyi barlangjához. A bejáratot jaguár fog reliefek díszítették, mintha maga az isten szája lenne és a barlang mélyén pedig egy rejtett tó várta a gyermekeket jéghideg kristálynak látszó tiszta vizével. A kapu Tlalocanhoz.
Ott álltam az első sorban és láttam, hogy a zenészek letették hangszereiket és a papok erős kezükkel szorosan megmarkolva a gyermekek dundi kis karjait, bevezették őket a barlangba és ott a félárnyék rejtekében szakavatott és villámgyors mozdulatokkal felnyitották a mellkasukat és kitépték a még dobogó szívüket majd a szerencsétlen és immár élettelen testeket mind leengedték Tlalocan kapuján a jéghideg tóba. A hazaúton már szakadt az eső, ahogy Tlaloc nagy kegyével elfogadta áldozatunkat.
...
És Bergenben a szobámban Pedro gyászos nyávogása fogadott. Az ablaküvegen túl, a szürke felhőkből csak ömlött az eső.
Bejegyzések
