Reggelre nagyon fájt a szívem, de tudtam a megoldást

Egyedül jártam a múzeum termeit. Képek, idilli tájak, hősök, mitológia, kárhozat - méltó büntetés, méltatlan siker. Időszakos pre-raphaelita kiállítás. Álmodtam. Nyomasztó fehér fények, csak a képek és én. Kihalt termek...

És a legbelső szobában Ophelia és a Rémfej között megpillantottam a képet. Festője jelentéktelen, névtelen alak; ám a kép, a kép az igazi remekmű. Két szikla, s közte mélységes verem, aljáról lángnyelvek verekedték fel magukat, hogy elhatározásra kényszerítsenek egy szerencsétlent. A bal oldali sziklán egy torony állt valaha, ám mára csak romok maradtak, a kövein moha, és egy holló tárja szét szárnyait. Barna kísértet. E helyről menekült a szerencsétlen, s megnyílt alatta a föld. Szakadék támadt, s ő két kezével a két perembe kapaszkodva küszködik. Lábát lángok ölelik, teste megfeszül, körmei alól vér serken, feje visszafordul balra, szemében könnyek, arcán nedves csíkok mázolják el a festékét e vásári Harlekinnak. De tartása, egész lénye jobbra igyekszik, kígyózik a másik oldal felé, ahol nincs más csak nyers kő, kalapács és véső. Az égen a Hold uralkodik felhői felett.

Újra a Pilvaxban

A Pilvax megint zsibongott; azon a keddi estén az imaizumi éjszakában bukkant fel újra - ott népesítették be azok a forradalmi ifjak. A zene szólt, aznap Softcell forgott és a színpadon egy törpe nő táncolt bikiniben. A szokásos asztalunknál újra ott ült a régi hármas; a kopasz kigyúrt, a gyermeteg és én, a felügyelőjük, a gyám.

- A minap kezdtem újraolvasni a könyvet, amit idejövetelem után elsőként olvastam. Egy alakról szól, aki bezárja magát a saját fejébe. Hideg veríték futott végig a hátamon ahogy rájöttem, hogy ez nem a legjobb ómen egy első könyvre - mondta a szerencsétlen kopasz, aki már tíz éve él itt és esélye sincs a menekülésre.

- Akkor mit szóljak én - kezdte a gyermeteg -, nekem az első álmom az volt, hogy egy alagúton kell áthaladnom és választhatok ellopózni egy rettenetesen ugató kutya vagy egy szelídnek tűnő kígyó között. A kígyót választottam és meg is marta a lábikrámat.

Az asztalunkon kávéscsészék oldalukra száradt habbal, apró poharak Unicummal és egy hamutartó üresen, de nem mentesen a használat ódon hamujától.

- Minden nőmet én hagytam el. Ha nem működik a dolog, azt valakinek fel kell vállalnia.

- Valószínűleg, akkor ez a te karmád. A nőidet mind otthagyod, de cserébe a feleséged hagy ott téged - hogy aztán önszántadból elválhass tőle.

Imádom amikor ezek ketten beszélgetnek. Hátradőltem és hallgattam a zenén átszűrődő szavaikat. Furcsa, mágikus nyelvvé vált a cigarettafüstben.

- A második álmom már egy kicsit más volt. Otthon, a régi városomban sétáltam a börtön utcáján és ott tévedtem el. Ki sem találtam belőle. Csak kavarogtam erre-arra.

Nem is értem, hogy miért barátkozunk mi hárman. Sose figyelünk egymás szavaira, mégcsak válaszolni se nagyon vesszük a fáradságot. Csak ülünk a szokásos asztalunknál, esszük a szikkadt zsemlénket és mindenféle absztrakt szobrokat emelünk a morzsákból. Ha felénk téved a pincér, akkor is csak elhessegetjük.

- Aztán amikor megérkezik a tavasz úgy kezdődik a rajzás is. Vagy ti nem így látjátok? Megindul még március elején és csak surrog és egyre hangosodik, erősödik, amíg teljesen le nem vesz a lábamról. Azok a parányi lények mind kiröppennek rejtekükből és csak özönlenek körém. Lehetetlen nem észre venni őket. Minden perc feromonba van mártva...

A Softcell véget ért és helyette elkezdődött valami lassan tekergőző szitár és kopár tabla muzsikája. A törpe nő levedlette bikinijét és az asztalunkhoz mászott. A gyermeteg kapzsi szemekkel bámulta, ahogy hátán fekve tárogatta a lábát és kígyó módjára kiöltötte nyelvét. Én a gyámjaként csak őt néztem és megcirógattam kócos haját. Aztán a kopasz kigyúrt csak folytatta a mondókáját.

- A minap odajött hozzám egy lány. Már jó ideje csak mosolyogtunk egymásra, de a minap végre odajött hozzám. Jól van, tudom - és itt a gyermetegre nézett, aki mint mindig, most is mindentudó szemeket meresztve hallgatta őt - a férfinak kellene megtenni az első lépést, de én annyira lusta vagyok...

- Nem lusta, hanem gyáva vagy csak - vágott közbe angyali mosolyával a gyermeteg.

- Lusta vagyok. Lusta és talán gyáva is. Mindegy, a lány odajött hozzám és megkérdezte, hogy lefényképezhet-e. Rábólintottam, mivel nem tudok semmit sem visszautasítani. Erre odahívott valakit, hogy csináljon rólunk egy képet és közben két kézzel szorította ökölbe a nyakkendőmet. Majd el nem ájultam.

- És legalább hazavitted utána?

- Nem. Másnap megkérdeztem az arcot, aki lefotózott minket, hogy mi a neve a lánynak és rákerestem csak a neten. Azóta olvasom a blogját. Naponta három-négyszer frissíti. Még képeket is feltesz rá magáról.

- Nem lusta, nem gyáva vagy, csak leskelődni szeretsz!

Megint eltelt egy csendes, baráti éjszaka a Pilvaxban. Az Unicum elfogyott és holnap korán kell kelnem. Szedelőzködtem és búcsút intettem a kopasz kigyúrtnak és a gyermetegnek.

A Répássy család

Répássy Gábor - Amikor Gábor elkezdett cseperedni a föld mélyén, a sötétben, és másra sem gondolt, csak hogy minden egyes részével összegyűjtse az anyaföld áldásait, amivel majd az élete végén el kell számolnia. Tudta, hogy, amikor lejár az ideje, eltűnik majd az őt körülölelő humuszból és ismeretlen helyre viszik, ahol erőszakos kezek levágják haját, megmosdatják és megnyúzzák majd. Tudta azt is, hogy mindezt némán és bátran kell tűrnie, mint egy igaz répának, mert így okították őt az iskolában. Gábor jó fiú volt és nem akart senkire sem szégyent hozni, így amikor ütött az órája és erős kezek kirántották addigi melegágyából - minden porcikáját végignyúzva, apró kis gyökerecskéit elszaggatva -, ő nem visított, mint valami jöttment mandragóra. Nyugodtan hagyta, hogy teherautóra rakják és elvigyék a silóig. Hitte, hogy innét jön majd a minden répára váró igazi mártíromság, hitte, hogy narancssárga éke lesz majd az Újházy tyúkhúsleves arany színének. Nehéz leírni a döbbenetet szerencsétlen Gábor arcán, amikor az istállóban a nyeretlen kétéves Zabhegyező elé vetették...

Répássy Johanna - Johanna egy egyszerű lány volt. Johanna nem tudott semmiről, Johanna nem törődött semmivel sem. Csak élt a föld sötét ölében, szívta magába a műtrágyát és pszichadelikus álmokkal kápráztatta magát. Álmaiban ő volt a diszkó királynője a főzelékekben, ő volt a gulyásban az igazi tápérték. Johanna nem tudott semmiről, még az olyan szimpla dolgokról sem, mint a tükör - így amikor kirántották és hihetetlen vakító világosság kápráztatta el - fel sem foghatta és igazából nem is érthette az emberek megrökönyödését. Johannának sajnos fogalma sem volt, hogy miért fényképezik és hogy azok a fotók hogyan kerülhettek a Csernobilszkaja Gazettya címoldalára. Azt sem volt képes felfogni, hogy 18 kg-os testét miért éppen formalinba és nem rántásba tették és, hogy miért egy hatalmas lekvárosüvegszerűsegben kötött ki a kijevi természetrajzi múzeumban a tányér helyett. Johanna csak egy egyszerű, de ragyogó lány volt...

Répássy Tivadar - Tivadar nem akart értelmetlenül kimúlni. Csak higgadtan akart egyre terjedelmesedni és ha lehet, akkor valami iskolai menza konyhájában kikötni, hogy a gyerekek az ő sok vitaminjától nőjjenek szép naggyá! Aztán jött a nagy kirántás és a hihetetlen fényességben Tivadar elpirult, hogy mindössze három centisre sikerült megnőnie. De nem akarta az Alföld homokját hibáztatni. Ennek ellenére reszketett a hatalmas zsákban méretes társai között. Vajon sikerül-e mégis valamicske értelmet szereznie létének. Tivadar szerencséjére eljutott az iskola menzájáig, de onnan már nem sikerült kikerülnie a zsákból. Csak várt, csak várt és egyre csak sorvadt szegény Tivadar, néhai peckes hegye is egyre töppedtebb lett csak. Mikor a zsákot leszanálták, Tivadarból már csak egy sztoikus nemespenész tenyészet maradt...

Répássy Szilvia - Szilvinek mindig kétségei voltak afelől, hogy ő sárgarépa-e vagy pedig petrezselyem. A sötét mélységben nem látott elég jól ahhoz, hogy megítélje saját színét. Úgy hitte, hogy petrezselyem és azt képzelte, hogy csodaszép hajkoronája fogja majd díszíteni a burgonya kollégákat a vasárnapi ebéden. Aztán amikor kirántották és durva kezek odadobták a többi répák halmára egy újabb érzés hatalmasodott el rajta! Ahogy ráesett a répákra és fájdalmat okozott nekik, hihetetlen önbizalom és valami eddig ismeretlen szexuális izgalom kerítette korlátlan uralma alá. Szilvinek nyilvánvaló volt, hogy mindegy, hogy fehér- vagy sárgarépa-e, számára egy egészen új távlat nyílt meg. És ahogy a teherautó repítette a városba Szilvia csak fohászkodott a zárvatermők istenéhez. Aztán megérkezett és lerakodták a platóról. A zárvatermők istene teljesítette Szilvi kívánságát; a zöldséges, ahol kikötött, pont egy szex shop mellett állt...

dr. Répássy Frigyes - Frigyes filozófus volt. A sötét és nyirkos földben arról morfondírozott, hogy milyen bizonyíték van a fényre. Frigyes filozófus volt, de az empíriát megvetette és még csak véletlenül sem konzultált saját zöld hajával. A sötét és nyirkos földben arról elmélkedett, hogy létezik-e száraz közeg, hogy igazán más lehet-e a pépes lét vagy a raison d'étre pedig nem más-e, mint úszkálni valami enyhén zsíros gulyáslevesben. Frigyes csak jártatta saját agykerekeit és észre sem vette, hogy kirántották, hogy fényességben leledz és hogy durva kezek és éles pengek fosztják meg érzékeny szőrös bőrétől és hosszú selymes zöld hajától. Frigyes elméleti filozófus volt és nem volt hajlandó elveszni semmiféle empirikus módszerben, még akkor sem, ha dr. Répássy Frigyes egy zöldségleves alkalmi részévé vált...

Répássy Béla - Béla volt az egyszerű répagyermek, aki csak csendben cseperedett a humusz mélyén, buzgón átvacogva a hosszú téli éjszakákat a hótakaró alatt és kissé kiterebélyesedve, ahogy könnyed kacajával bekúszott a tavasz, majd ahogy a nyár megjött és Bélából teljesértekű - ugyan egy hajszálnyit deformált - répává nőtt; minden egyes porcikájával kívánta a megváltást, azt a vasmarkot, ami majd kiemeli a sötétségből és az ismeretlen fényre szüli. A megváltás meg is jött, Feri bácsi a falu végén ki is rántotta Bélát a földből és még aznap bevitte Békéscsabára a piacra, hogy eladja pár forintért. Béla a maga répai bumfordiságában nem értette azt, hogy mi is a kereskedelem, hogy mennyire fontos dolog az agráripar, csak azt hitte magabiztosan, hogy példaértékű - ugyan egy hajszálnyit deformált - répaéletet él és ha minden igaz, akkor már még aznap megcsupaszítva és leborotváltan, kissé túlfőzve és már nem is egészen ugyanúgy, mint a nap kezdetén, de eltűnik Rózsika néni és kedves családja bendőjében. Tessék nektek lapis philosophorum!

Sator Rotas

Hajnali 5:13 volt amikor hazajöttek. A hirtelen felkapcsolódó villanyfény riasztott fel és rögtön kezdtem megfigyelésemet a teleszkópomon keresztül. A kopasz arc, akit már hónapok óta figyeltem jött be először, lerúgva a cipőit. Mögötte jött a haverja, majd két csaj. Lehetett vagy hajnali fél öt, amikor hazaértünk. Én, a haverom, meg az a két rusnya banya, a nevükre már nem is emlékszem. Az egész estét áténekeltük és a szesz keringett az ereinkben. Borgőzös volt az éjszaka és már alig álltunk a lábunkon. Beestünk az ajtón, a haverom rám esett, aztán a csajok potyogtak ránk és megkezdődött a hentergés. Pállott, sörszagú csókok, füstszagú hajak. Felfordult a gyomrom, irány a WC. Az utca túloldaláról figyelem az arcot, azóta, hogy észrevettem, hogy nincs függönye. Agyalágyult egy krapek. A csajoknak nehéz volt levetniük hosszú csizmáikat. Egy hosszúhajú, nevezzük az egyszerűség kedvéért Yukinak, meg egy rohadt vékony, akit mondjuk kereszteljünk el Chiharunak. Bocsánat, tudom, borzasztó nevek, de nagyon jól néznek ki legalább. Az agyalágyult szokása szerint elkezdett teát főzni, míg a haverja levetette magát a kanapéra. A csajok az ürge két oldalán. Mi lesz ebből? A csajok nem kértek semmit, csak fogat mostak aztán már estünk is egymásnak. Volt a csöcsös, meg a másik a miniszoknyájával. Gyorsan lekerültek a ruhák rólunk. Chiharu csak nevet idegesen, Yuki meg az ürge hajában futtatja az ujjait. Aztán megérkezik az arc a teával, igazi gavallér. Beszélgetnek, talán azt döntik el, hogy milyen sorrendben zuhanyoznak? A lakás pici, gondolom a fürdőszoba is az. A kopasz ürge már dobja is le a farmerjét és eltűnik az ajtó mögött. A hajasbaba meg csókolózik mindkét csajszival. Aztán jön a kopasz, van rajta egy szál törülköző és rohan fel a létrácskáján a galériájára. Lehajítja a vendégfutont, míg a két csaj elmegy zuhizni. A haver megágyaz és röhögnek valamin. Aztán a két lány is megjön.Yukinak van nagyobb melle. A hajasbaba is eltűnik a fürdőben és a csajok bevetik magukat ruhátlanul a vendégfutonba. A kopasz fentről a galériáról integet, hogy lehet ám feljönni. Chiharu csak röhög, Yuki meg magukra rántja a paplant. Na mi van, nem lesz mégse dugás? Kijön a haver, robban be ő is a lenti futonba. A csajok visítanak. A kopasz elkomorodik és már mászik is lefelé, őt mégse hagyhatják ki a mókából. Felmentünk a galériára, mind a négyen. Meztelenül. Játszadozva egymás testével. Szemérmetlenül és vadul. Mindenféle kimértség nélkül. Négyen egy paplan alatt, mégiscsak alakul a dolog. A csajok röhögnek, aztán kiviharoznak a futonból és indulnak a galériára. Nedves haj takarja a nagy segget, míg a kis segg csak édesen ring felfelé. Remek hajnali műsor. A haver is felzúg, de a csajok felrántják a létrát még a kopasz előtt. Csöcsök, combok, seggek, faszok. Itt most mindent szabad! Hogy mi történik fent, már nem látom jól, de a kopasz lent, nagy búsan ismét csak a paplanja alatt van. Talán magával játszik? Aztán a haver valahogy elveszti a hidegvérét és ordibálva lerúgja a létrát és mászik is lefelé. A fasz tudja követni ezeket, mégse lesz semmi ma? Lekapcsolják a villanyt is, nem látok már mást. Előkerülnek a kötelek is, a jól bevált, régi bondage. A lányok gúzsban, a fiuk a legények. Van egy mignon Sacher-Masoch úrnak és van egy mignon az öreg márkinak is. Lassan pirkad, amire a nyögések alábbhagynak. Dél körül a haverom karjaiban ébredek.

Mennydörgés

Utálom a nőket. És mégis itt élek ezen a trópusi szigeten és csak forgatom a fejemet utánuk. Mert vagyok a felszarvazott és vagyok a hűtlen. És a nők csak átnéznek rajtam és a nők felfalnak szemükkel. Minden olyannyira értelmetlen és minden annyira világos. Elmenekültem otthonomból, eljöttem a messzi Kemet földjére, hogy lássam a nőket, akik mérhetetlen ármányaikkal felöltözve is képesek mezítelenek maradni. És ez csak most, tíz év után lett egyértelmű előttem. Mert vagyok a suta és a bölcs, a kiégett és az örökké zöldülő. Nincs az a nő, aki valamit látna bennem és mégis van mindig egy, aki mindenhová követ. Elég lesz-e ahhoz, hogy levessem testemet és kiléphessek a fénybe? Ezt, ami oly terméketlen, csak képzeletem gyarapszik buján. Vagyok az örök hím, mert szívemben él az örök nő. Utálom a nőket, ergo gyűlölöm magam. Meghurcoltam a bűnöst, mert ő is meghurcoltatott. Arcomon izzik a jóltáplált kielégületlenség. Mert vagyok az egyszeri bajnok és az örök vesztes.

Ki a mai áldozat?

Ahogy az este leszállt, úgy indultam meg én is "egészségügyi sétámra". Fel a Watanabe-doorin, a sarkot levágva, át a girbegurba Imaizumin, beleszagolva a homályba, keresve az aznapi kalandot. Átfutottam a piroson, be a két hatalmas áruház közé a keskeny kis utcába, el a vidám özvegy plakátja előtt. A Húspiacnál összefutottam Robbal, az égimeszelő, homofób Robbal; Hi, darling! You alright, mate? ésatöbbi. Az éjszaka sötétje egyre sűrűbb lett és kíváncsi voltam, hogy aznap este, hol fog a varázslatos, mindig új helyen felbukkanó Pilvax kávéház feltűnni. Hej, a forradalmi ifjak radikális szórakozó helye...

Tenjint a hátam mögött hagyva, betértem Daimyo barátságos kavalkádjába. A sikátorok hívtak és a jól ismert piros lampionok fényén túl feltűnt a Papucskészítők utcája, bazári ürességével és meghitt álruháival. Betértem hát a Pilvaxba egy kávéra meg egy kiflire. Az estit kiadást olvasva merültem el a kávéház melegségében. Aztán vettem kalapom és vissza a kalandhoz.

A Pilvaxból kilépve Fukuoka elvesztette minden 21.-dik századi jellegét. A sikátorokban vastagon ült meg a köd és a gázlámpák erőlködtek, hogy bevilágítsák a sarkokat. Olybá tűnt, hogy oldalamon Lautréamont grófja lépdel velem, a macskaköveken pálcájával kopogva a taktust sétánkhoz. Oldalvást pillantottam, hogy megtudjam, ki is az úr, aki megtisztel jelenlétével, de cilinderében és hosszú, fehér selyemsálában nem volt semmi rendkívüli. A karima alól kivillanó pengevékony száján játszó mosoly biztatott, íme itt a kaland, amire úgy vártam. Az ismeretlen, mint valami könnyűléptű fantom befordult a sarkon és én egy szempillantásnyit tétovázva utána indultam.

De már túl késő volt. A köd elnyelte az idegent és én maradtam egyedül a hideg utcasarkon. Lábam előtt valami amorf feketeség. Lehajoltam és láttam, hogy egy élettelen fiatal lány teste az - sőt, rémes! áldozatok százai, vérbe fagyva... Megborzadtam, rejtelmes homály ez, tudtam, mindenki reszket naplemente után Fukuoka sikátorain.