Mennydörgés

Utálom a nőket. És mégis itt élek ezen a trópusi szigeten és csak forgatom a fejemet utánuk. Mert vagyok a felszarvazott és vagyok a hűtlen. És a nők csak átnéznek rajtam és a nők felfalnak szemükkel. Minden olyannyira értelmetlen és minden annyira világos. Elmenekültem otthonomból, eljöttem a messzi Kemet földjére, hogy lássam a nőket, akik mérhetetlen ármányaikkal felöltözve is képesek mezítelenek maradni. És ez csak most, tíz év után lett egyértelmű előttem. Mert vagyok a suta és a bölcs, a kiégett és az örökké zöldülő. Nincs az a nő, aki valamit látna bennem és mégis van mindig egy, aki mindenhová követ. Elég lesz-e ahhoz, hogy levessem testemet és kiléphessek a fénybe? Ezt, ami oly terméketlen, csak képzeletem gyarapszik buján. Vagyok az örök hím, mert szívemben él az örök nő. Utálom a nőket, ergo gyűlölöm magam. Meghurcoltam a bűnöst, mert ő is meghurcoltatott. Arcomon izzik a jóltáplált kielégületlenség. Mert vagyok az egyszeri bajnok és az örök vesztes.