Sexus

A nevem Porkyrios. Valentinus tanítványa voltam, bár elhagytam őt egy időre, most is követőjének tekintem magam. Az eset, amit most erre a papiruszra vetek, akkor történt, míg vezetőm nélkül bolyongtam ebben, az alvilágnál is veszélyesebb, sötét városban, amit még Alexandros alapított és azóta is a nevét viseli.

Nem voltam még huszonöt esztendős sem, amikor először megpillantottam. Az északi halpiacnál, nem messze a könyvtártól tűnt fel - kísérete követte, s kísérete után az egész utcát ellepte a csöcsélek, ami azért verődött össze, hogy gyönyörködhessenek szokásos sétájában, ami minden nap, ugyanazon az útvonalon, de az időpont szeszélyes megváltoztatásával történt. Mivel aznap a reggeli séta mellett döntött, a csürhe, feledve bárminemű tennivalóját, boldogan követte a hordszéket, örömujjongásban törve ki, ha a függöny szétnyílt és akár a legcsekélyebb részt is megpillanthatták tökéletes testéből.

Nem hiszem, hogy a véletlen akarta, hogy aznap reggel meglássam őt. Ahogy az évek elszálltak és volt időm végiggondolni az egészet, biztosra veszem, hogy szándékosan jártam a kocsmai történetekből olyan jól ismert útvonalat és már hiszem, hogy az akkor céltalannak vélt sétáim egyetlen és kizárólagos oka az volt, hogy saját szemeimmel láthassam őt, Sexust, Sexust, akiről a legendák keringtek; szépsége káprázatos, vagyona hatalmas és szeszélyes mint Fortuna, hol egy lovag, hol egy kufár, hol egy zsidó lány, hol vénember, egy herceg vagy eszelős fordul meg az ágyában. Sexust, akiről a legenda azt tartotta, hogy nem is hús-vér emberi lény, hanem maga az ősi istennő, kinek ezernyi képe van és engedi, hogy imádjak őt. Akit Sötétnek neveznek. Akit, rettenetes hangulataitól tartva, a Férfiölő névvel illetnek.

Így, ősz fejjel úgy látom, hogy már akkor szerelmes voltam Sexusba.

Emlékszem, azon a reggelen a nap még nem is járt magasan az égen, a csürhe pedig elégedett rivalgással nyugtázta, hogy a függöny szétnyílt a hordszéken és Sexus kiszállt, hogy eljátszadozzon a frissen fogott polipok karjaival. Akkor láttam először őt és az érzés feledhetetlen maradt. Csak a keleti herceg veszhet el így az éhes Egyiptomban, mint ahogy én elvesztem a látványban. Sexus ott állt előttem, alig három lépésnyire, fehér ujjai a skarlát polipkarokat csiklandozták és én megfeledkeztem mindenről, csak hagytam, hogy Sexus tökéletes domborulatainak látványa lángra lobbantson és elhamvasszon egy szempillantás alatt, hogy illata életre keltsen poraimból s tudtam, Sexus szeszélye rám fog fanyalodni; rám az aszkétára, aki azon a reggelen lemondott arról, hogy Valentinus tanításait kövesse, mert meglátta a fényt áradni ebből a teremtményből, azt a túlvilági fényt, ami megbabonáz mindenkit egy bizonyos életkor alatt.

Sexus abbahagyta játékát és felemelte fejét. Megérezte tekintetemet és egy pillanatra rám nézett. A nap megcsillant bíborszín ajkain.

Mozdulatlanul figyeltem, hogyan száll vissza hordszékébe.

A következő hónap azzal telt, hogy Valentinus helyett a csürhét követtem, azaz Sexust követtem, feledve mindent, ami korábbi életemhez kötött, lemondva lelkem üdvéről, gyarlón, csak magamra, vágyaimra összpontosítva. Célom természetesen az volt, hogy Sexust magamévá tegyem. A vágy fűtött, ételről, italról szinte lemondtam és ha kellett, megverekedtem a jó helyekért, hogy láthassam őt. Palotájának kapujában éjszakáztam és lestem, mikor esik meg rajtam a szíve, mikor engedi, hogy hálókamrájának izzó mélyén a karjaimba zárjam.

Az idő telt és az éghez küldött igéim meghallgatásra találtak.

Azon az éjszakán, amikor a kapu csengettyűje csilingelni kezdett - és felvert álmomból, jelezve, hogy Sexus látni kíván valakit, meglepetten tapasztaltam, hogy csak én várakozom bebocsátásra a ködben. Átlépve a küszöböt, bejutottam végre a palota kertjébe, ahol Sexus házőrzőjeként egy daru lépegetett kimérten a lótuszok között, a medence vizében. Tollai ezüstösen csillogtak, amint elhaladtam mellette.

A palotába lépve a csend fogadott. Kihalt, üres és sivár volt minden, csonka és fényét vesztett. Elhagyatott termeken át bolyongtam, szandálom csattogása kísért csak.

Végül a palota szívében, egy olajmécses kormozó lángjánál megtaláltam Sexust. Ott ült magányában, mosolyogva, felrázva végre engem az álomból, megszüntetve a káprázatot, visszaengedve Valentinushoz, mert Sexus más volt mint eddig. A szoba mélyén, a homályból, egy hatéves forma kisfiú nézett vissza rám.