A csókok belénk szorultak azon az éjszakán.

- Ez a magányos haldoklás szüli meg az életemet - mondtam a lánynak, aki velem szemben összezárt lábakkal és mellén keresztbefont karokkal ül székén. Ketten voltunk csak a szobájában, illedelmes gyertyafényben. A lány nem nézett rám; a polcot, könyvei gerincét bámulta, görcsösen hunyta le szempilláit, ha esetleg - pusztán udvariasságból - felém fordította fejét. Szemmel láthatólag zavarta jelenlétem.

Csönd.

Mosolyogtam magamban, magamon, ezen az egész helyzeten, kínomban. A lány idegesen rágyújtott és hogy csináljon valamit kitárta az ablakot. Mindkettőnkben több feszengett, mint amit mutattunk.

- Mesélhetek valamit…?

- Jó, rendben.



- Ahhoz, hogy múmiát gyártsanak Anubisz papjai Rá fiából, belőlem, rengeteg tanulságos próbát ki kell állnia az ifjú uralkodónak. Elsősorban, serdülő évei kezdetén, elküldik őt a messzi nyugati szigetre, hogy csodálkozzon a fű zöldjén, hogy megszeresse az esőt, hogy megtanulja a szilajságot és hogy felnyissák a szemét arra, hogy van egy másik nem is. Amint Rá fia hazatér Kemet földjére, tettvágy hajtja, hogy megmutassa amit messzi földön tanult és tapasztalatlan hevében elsőként sebzi meg magát. A seb nem túl mély, de izzik és vér szivárog belőle. Rá fiának nincs ideje nyalogatni a sebét... Vagy mégis? Mik kisértenek ifjú álmaiban, miféle vizilófejű démonok tépik fiatal testét? Rá fia mégis felépül, erős lesz, teste megtanul férfiként müködni, agya megtanul gondolkodni, lelke erős kapcsokkal végre megül a fiatal szervezetben és az ifjú uralkodó felismeri, hogy felette áll környezetének és ezen elgondolkozik, hiszen szülei nem az istenektől származnak. Egy év gondolkodási idő után az Anubisz papok újabb csapdát állítanak az istenembernek, hogy lelke kapcsait meglazítsák. Egy éjszaka fiatal lány árnyképét bocsátják be Rá fia hálókamrájába. Alacsony termetű, almakeblű, északi barbár leányzó, de szavai kábítóbbak, mint a mák és tánca jobban izzik, mint a parázstartók az ifjú uralkodó ágya oldalain. és mikor ez a buta fiatal férfi hozzáérne a jelenéshez, ujjai csak átsiklanak a képen és Rá fia keservesen sírva fakad. A Hajnal szalad segítségére, de hiába. Rá fia felül, megmosakodik a reggel fényeiben és meztelenül, ahogy aludt, elbotorkál az Anubisz papokhoz. Tőlük kér új ruhát. és a papok bevezetik templomuk legrejtettebb termébe, ahol egy alabástrom ládából fekete gyolcsot vesznek elő. "Megfelel, fenség?" kérdezik nyájasan, a fortélyuk fekete mérge csepeg minden szavukról. Rá fia bólint és beleegyezik, hogy a papok felöltöztessék. újra éjszaka lesz, mire az istenember elhagyja a templomot az Alsó- és Felsőbirodalom kettős koronájával a fején, állszakállal, korbáccsal és Waas-jogarával és dísztelen fekete gyolcsba szorosan bebugyolálva. Rá fia megszünt mozogni. Ettől a pillanattól kezdve csak Anubisz papjai tolják.

Ám ennyi még nem volt elég a papok számára. Csendes, mozdulatlan hónapok után, újabb jelenést varázsolnak be Rá fia hálótermébe. Ez a héber lány érzéki szájával rátapad az istenember befáslizott szájára - legalábbis ő úgy érzi - és hajmeresztő hatalmával issza ki a lelket a fiatal testből. Rá fia reggel saját maga kéri a koponyametszést, de az áhított halál csak nem akarja betakarni Rá fiát sólyomszárnyaival. A harmadik varázslattól már annyira fél, hogy meg sem érinti azt. Hova tünt már az Atlantiszon szerzett lendület? Mozdulatlanság, lélektelenség összecsavarva szorosan fekete gyolccsal.

- Mégis az isteni lehelet nem hiába lüktet az ifjúban (valójában csak az évei számát tekintve az még...) és saját magának is bizonyítani akarván, amikor negyedszerre egy másik férfi éjszakai látomásaiba szeret bele, pusztán percekre és mondhatni mozdulatlanul. ám rövidesen eljön a pillanat, mikor Rá fia megtalálja az első hús-vér lányt maga körül , testvérét, Rá leányát és elhatározzák ketten, hogy kiderítenek minden titkot, mérhetetlen öszinteséggel. Tavasz tavaszt követ és a külső szemlélő úgy láthatja, hogy Rá fia és leánya már pusztán egy személlyé olvadt össze, aki valahol ott ül a trónteremben, mozdulatlanul, lélektől megtelve vagy elhagyatva, valahová elmenekülve, végtelen szeretetben. ám mégis véget ér ez a hevület, legyünk kegyesek Rá fiához és mondjuk azt, hogy egy kemeti férfi miatt... Rá fia most sem tudja, hogy testvére valóság volt-e, vagy csak az Anubisz papok varázslata.

- Most pedig Rá fia itt ül veled szemben, mozdulatlanul, szoros fekete gyolcsban, a zsigerei mellette alabástrom urnákban, a négy istennő védelmezi őket négy felől, lelke már évek óta mozdulatlan, valaha ifjú teste a lúgoktól és a nátrontól már barna és ropogós, mint a frissen sült kenyér héja. Téged kér Rá fia, hogy irányítsd lépteit, hogy kiérhessen a fényre. Add, hogy kiléphessen a fénybe.



Befejeztem a mesémet. A tartózkodó lány már ott ült mellettem a földön, ujjai már az ingem alatt kutatták, hogy milyen a testem és a lány akkor tényleg úgy érezte, hogy kihült múmia csupán, öreg és ropogós, mint az égett papír.

A csókok belénk szorultak azon az éjszakán.