Emlékszem, a faluszélén álltam, utánna intettem, ő nem nézett vissza rám, ha lovagolt, én nem mosolyogtam, ő mindig, ha lovagolt. Átügetett a Sárkánynyelvén, fel a vadonba, a kaktuszok közé, nevenincs rejtelmek várták szegényt és én csak utánna inteni tudtam, logikátlanul, száraz aggyal, belesüppedve a faluszélbe.
Emlékszem, a felhőszínű galambok is mosolyogtak, amint kishúgom ellovagolt mellettük.
Most, itt már a városban nincs értelme, de emlékszem. Útjára csak képzeletemmel kísértem el drága hitvesem, láttam, ahogy lovával léptet az úton, a kaktuszok tűskéi között átszűrődő sugarak aranyrögöket hintettek köré, de ő nem gyönyörködött bennük; kiemelkedett a nyeregből és rávágtatott a sugárútra. Bukott, gyalogosan haladó királyokat hagyott maga mögött, egy mézet áruló hóhért, két apácát ahogy egymással enyelegtek az útszélen, édes lett volna nézni őket, de kishúgom most lovagolt, szeme sarkából látott egy kutyát is amint pórázon vezették, nem voltak értékek itt a sugárúton, csak színek.
Emlékszem, ott álltam a szirten, kitártam karjaimat, magamhoz öleltem a kaktusz övezetet és forró csókkal illettem. Ajkamról hulló vércseppeimbõl született barátom. Együtt játszottunk vele, kishúgom és én, mindig kedves simogatással kényeztettük egymást és farkasokkal, vadszamarakkal, pingvinekkel és egy óriás amőbával bújtunk esténként ágyba. Reggelente kialvatlan szemekkel hoztuk a vizet az itatóvályuhoz. Mi voltunk a fiatalok. Vagyis a legislegelső tűz a természet szemében. El voltunk kényeztetve.
Barátom is elment, én álltam day in day out a faluszélen. Vártam, hogy visszajöjjenek, kezembe egy öreg könyvvel, mutatóujjamat benne tartva, hogy tudjam melyik fejezet következik. Felcsaptam hát és következett.
Bejegyzések
2 megjegyzés:
mesteri...
egy preraffaelita-szürrealista ötvözetű kép jelent meg a szemem előtt mikor olvastam, a hangulat átjött, de persze érteni most sem értem... :)
Megjegyzés küldése