A két kalifa

És egy napon - amikor Bagdad kalifája hazatért damaszkuszi hadjáratából - és tükrébe nézve inkább úgy döntött, hogy nem látogat el aznap éjszaka mégsem háreme tizenöt arájának egyikéhez, hanem álruhát ölt és mondjuk sarusnak öltözve elvegyül szeretett városa görbe sikátoraiban vagy talán egy olyan, általa még nem annyira ismert városrészben, ahol utcagyerekek önmaguk szórakoztatására kóbor szukákat marcangolnak szét vagy inkább a nem túl régen földrengés sújtotta negyedben kereshetne lüktető halántékára enyhülést valahol egy hűvös vizű kút mellett, ahol talán még egy fa is van, melynek lombjában dodonai üzenetek vegyülnek színüket vesztő levelekkel. Tehát a kalifa felvette álcáját és kíséret nélkül csak úgy egymagában bevetette magát a bazár forgatagába, bele a legnagyobb forgatagba, ahol végre emberek vették körül, izzadságukkal, portékát kínáló lármájukkal, fakuló turbánjaikkal, zsebmetsző testközelségükkel és azzal a csalóka reménnyel, hogy végre sikerülhetne a kalifának, hogy megértse, hogy mi is az a hatalom, ami alattvalóinak sorait ilyen rendszertelen kavalkáddá degradálja. De a megvilágosodás megrázó pillanata helyett csak a vályogfalakat borító meszelés repedéseit és penészfoltjait vette észre, az azokban megbúvó szimbólumokat, minden apró jelet felismerni vélt és Bagdad kalifájának lelke megbékélt saját végtelen bölcsességének nagyszerűségében.

Az idő pedig telt...

Az idő pedig telt és a Kalpagosok utcájába érve Bagdad kalifája felhagyott minden reménnyel, hogy aznap éjszaka valami újat tudjon meg alattvalóiról vagy uralmának szívében fekvő hatalmas metropoliszáról, ezért betért a Csillagoshomlokú Szarvashoz címzett kávézóba, hogy feketét kérjen és sisa-szárt vévén szájába lüktető halántéka miatt ernyedten kibámult az utcára. A nyomorult! Hiszen kint, a Kalpagosok utcájában maga Bagdad kalifája járt fürge léptekkel, mintegy kalandot keresve vagy találkára sietve egy a háreméből kilopózott odaliszkkal. Csak egy pillantást kellett vetnie rá és damaszkuszi hadjáratából éppen visszatért kalifánk belátta, hogy az utcai mása nem is más hanem maga a valódi kalifa, minden kegyelem őt illesse. Őt illesse a kegyelem, amint felemeli azt a követ, hogy lesújtson valamire, amit innen a kávézóból látni már nem lehet, csak azt, hogy a sápadt holdvilág csillan meg míves gyűrűkön.

Damaszkuszi hadjáratából éppen visszatért kalifánk dermedten felállt, kifizette feketéjét majd ösztönösen hazaindult és meg sem állt míg el nem ért egy szerencsétlen papucskészítő mester rozoga boltjáig. Az ajtónál megtorpant és kissé elmélázva, de lehet, hogy csak lüktető halántéka miatt ennyire lassan, de azért kimérten visszafordult a palota felé...

Aztán egy határozott mozdulattal kitárta új otthonának kapuját.