A Pilvaxban

És mint az éjszaka ablakán a fény, az Ifjak beözönlöttek a Pilvaxba. Oh, azok az Ifjak mi voltunk, Maci, Zsabó és én Szeplős-Fitosch, no meg a negyedik, a Láthatatlan, de őt nem látta senki. Habár a Pilvax tömve volt, asztalunk már várt minket a sarokban, tisztára törölve és lelkesen - ismét eljöttek hozzá az Ifjak!
- Csak utánad!
- Csak utánad! - szólt az udvarias felkérés és mi, az Ifjak, időt sem vesztegetve körbeültük szokásos asztalunk és rendeltünk; Maci egy zsemlét csak, mert vigyázott egészségére, Zsabó egy Kirsch-tortát, pedig vigyáznia kellett volna egészségére, én pedig csak egy teát sajtos pogival, mert olyan régen ettem már. Láthatatlant nem látta senki, így nem kérdezte senki sem.



A Pilvax pedig velünk együtt remegett, mert a március már itt volt bennünk és ha kávéháznak nem valami nagy, de tavasz szimbólumnak elsőrangú ez a lebuj. A színpadán ócska díva, csak harisnyában és fűzőben - ripacs módra kifestve - énekelt valami forradalmi dalt és a Pilvax, mint egy lusta nagymacska ütemesen lélegezve hallgatta őt. Oh, a Pilvax! A cigaretta füst és az izzadó falak. Hogy imádtuk ezt az olcsó lebujt!


- Úgy hírlik, már elege van a népnek a Kalifa állandó háborúzgatásából - mondta Zsabó. Idegesen körbekémlelt, de folytatta - Ez a legutóbbi damaszkuszi hadjárat is csak olaj volt a tűzre. Higgyétek el nekem ha mondom; a forradalom itt van a küszöbön!


- Beszélsz badarságokat, Zsabó - vágott közbe Maci és fanyalogva harapott zsemléjébe. Maci nem tudott örülni semminek sem. - Nem kell nekem semmiféle forradalom! Anélkül is rosszul alszom már... A minap is milyen álmom volt.


- Álmod? - kérdeztem én, de Zsabót elsodorta lendülete és még mindig a saját egyszemélyes forradalmát fontolgatta.


- Hiszen az emberek már-már befordulnak a sok munkától amit ez a Kalifa rájuk kényszerít. Jómagam, én nem szeretek panaszkodni, de ezek nélkül a Pilvaxos találkák nélkül, komolyan mondom, időnként valóban felmerül bennem, hogy lehet-e ezt egyáltalán bírni? Mint valami tengerimalac a kerekében, csak mennek a napok és nekem fel se tűnik, hogy ez most egy kedd vagy egy péntek, csak járok körbe és csak a munka... Tudom, hogy az egyén is kétségtelenül felelős bizonyos mértékben, de lássátok be, kedves barátaim, a népnek igaza van: ennek a Kalifának mennie kell! - és Zsabónak, ennek a könnyen hevülő lelkületű daliás ifjúnak, ahogy önmagát révítette beszédével, hetyke bajuszán ott illegett egy darabka hab a tortájáról.


Maci diszkréten simogatni kezdte önnön dús szakállát, mintegy ezzel jelezvén Zsabónak, hogy illetéktelen behatolók kerültek férfiúi ékére, de mindhiába - Zsabó átbámult Pilvax ablakán, ki a Kalpagosok utcája túloldalán levő Csillagoshomlokú Szarvashoz címzett kávéház teraszára. Kit is láthatott meg?



- Látsz valakit, Zsabó? - kérdeztem tőle, de helyette Maci felelt.


- Igen, jut eszembe, az az álom, amit a minap láttam. Úgy hallom, hogy az emberek úgy tartják - igaz, Zsabókám? - hogy mindig a más álmai a legérdektelenebbek, de azért elmondom. Mondanám, de rúgja meg a ló, nagyon szikkadt ez a zsemle. Szóval, a minap egy ismerősöm, hölgyismerősöm az illető - megnevezni nem kívánom, de nem a becses nejem - egy teknőst szült - mondta és szemöldökét felvonva sokat sejtetően körbenézett az asztaltársaságon.
- Ennyi?
- Ennyi, bizony - és szemeiben mosoly játszott.


- Mégis, ha arra rákérdezek, hogy mit asszociálsz a teknősről? - próbáltam bátortalanul játszani Freudot.

- Bölcsesség? - szólt bizonytalanul Maci.
- Bölcsesség - erősítette meg Zsabó.
- És a hölgyismerősöd?
- Nem nyilatkozom - hunyta le szemérmesen pilláit Maci.


Eközben, beszélgetésünket elunva, Láthatatlan felállt és kisétált a Kalpagosok utcájára és mintegy saját, minden bizonnyal értelmetlen Forradalmát kikiáltva, egy bodegából ellopott petárdával felrobbantotta az útjába eső legelső kutyát.